,,EGYSZERŰ ÉTKEK-NAGYSZERŰ ÍZEK''

2015. május 31., vasárnap

~ RIZSDESSZERT EPERVELŐVEL ~



 Könnyű desszert ebéd után, igaz csak két pohárkával készült, mert csak ketten vagyunk. De aki többet szeretne, duplázza, vagy triplázza az adagokat. Arborio helyett használható kerek szemű, desszert rizs is.


»HOZZÁVALÓK«
- 7 dkg arborio rizs
- 5 dl tej
- 2 ek cukor
- csipet só
- 2 - 3 kocka étcsokoládé
- 25 dkg eper + 3 ek cukor
- pár csepp citromlé

  1. Forraljuk fel a tejet a cukorral, szórjuk hozzá a rizst és alacsony lángon főzzük puhára ( kb 35 perc ) .
  2. Ha megfőtt a rizs, vegyük kétfelé és keverjük el a felében az étcsokoládét, osszuk el a pohárban, majd kanalazzuk rá a sima rizst. 
  3. Az epret vágjuk kisebb darabokra, szórjuk hozzá a cukrot és főzzük sűrűre. Ízesítsük citromlével és botmixerrel pürésítsük, majd csurgassuk a rizs tetejére.

2015. május 30., szombat

~ KLASSZIKUS VIKTÓRIA TORTA ~




 Egyszerű tortát készítettem, ami nagyon finom és mutatós is egyben. A piskóta a sok vajtól kicsit tömörebb, de igen szaftos. Én két formában egyszerre sütöttem, de ha nincs otthon csak egy, akkor külön - külön vagy egyben is megsüthető. Az utóbbinál azonban számoljunk a hosszabb sütési idővel.

»HOZZÁVALÓK«
- 22 dkg porcukor
- 22  dkg vaj
- 4 tojás
- 1 tk vaníliakivonat
- 22 dkg liszt
- 1 tk sütőpor
-  házi eperlekvár
- 2 dl tejszín ( nálam Hulala )

  1. A sütőt előmelegítjük 180 °C - ra, 2 db  kapcsos ( 18 vagy 20 cm ) tortaformát kivajazunk, kilisztezünk.
  2. A vajat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliakivonatot és egyesével hozzádolgozzuk a tojásokat, majd hozzáforgatjuk a sütőporral vegyített  lisztet. A masszát a formákba simítjuk és tűpróbáig ( kb 20 perc ) sütjük.
  3. Miután a piskóta kihűlt, az egyik tetejét megkenjük eperlekvárral, ráhalmozzuk a felvert tejszínhabot és ráhelyezzük a másik tortalapot.
  4. Porcukorral megszórva és eperszemekkel díszítjük.



2015. május 25., hétfő

~ KOLBÁSZOS POGÁCSA ~
















 Pogácsa jöhet minden mennyiségben, ebben a cudar esős időben jól esik eszegetni ezt az igazán magyaros ízvilágú pogit, de teával vagy akár leves mellé is kiváló.

»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 60 dkg liszt, 3 dkg friss élesztő, fél ek só, 1 tk cukor, 4 ek tejföl, 1 tojás, 1 kk őrölt kömény, 1 kk bors, kb 2 - 2, 5 dl langyos tej
Töltelék :
- 15 dkg parasztkolbász, 10 dkg puha vaj
Továbbá :
- 1 tojás - a kenéshez
- köménymag - a szóráshoz

  1. 1 dl langyos tejben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és megszórjuk a tetejét kevés liszttel. Felfuttatjuk.
  2. A lisztet összevegyítjük a sóval, a fűszerekkel, hozzáadjuk a felfutott élesztőt, a tejföllel elhabart tojást és a langyos tejjel alaposan kidagasztjuk. Letakarva, meleg helyen a duplájára kelesztjük.
  3. A kolbászról lehúzzuk a héját, ledaráljuk és összekeverjük a vajjal.
  4. A tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a kolbászos vajjal, és 3 x hajtogatjuk, 20 perces pihentetési közökkel. Segítség a hajtáshoz : itt.
  5. A tésztát 2 cm - es vastagságúra kinyújtjuk, a tetejét éles késsel bevagdossuk és egy 5 cm - es pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Két tenyerünk között kissé megsodorjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, megkenjük a felvert tojással, megszórjuk köménnyel és még, kb 20 percig pihentetjük.
  6. Előmelegített 190 °C - os sütőben szép pirosra megsütjük.

2015. május 24., vasárnap

~ HABOS TÚRÓS SZELET ~




 Igazi nagymama féle sütemény. Úgy ahogy van nagyon finom és könnyed, ráadásul gyorsan elkészül és mutatós.

»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 2 tojás, 17, 5 dkg cukor, 80 ml étolaj, 3 ek tej, 15 dkg liszt, 2 ek kakaópor, 1 tk sütőpor, csipet só
Töltelék :
- 50 dkg túró, 10 dkg porcukor, 4 tojássárgája, 1 citrom reszelt héja, 1 tasak vaníliás ízű pudingpor, 3 ek tejföl
Tojáshab :
- 4 tojásfehérje, 10 dkg cukor, 1 ek étk keményítő, 1 tk citromlé

  1. A sütőt előmelegítjük 180 °C - ra, egy közepes ( kb 20 x 30 cm ) tepsit kibélelünk sütőpapírral,
  2. A túrót ha nagyon rögös, áttörjük és a többi hozzávalóval alaposan összekeverjük. 
  3. A tésztához, habosra keverjük a tojást a cukorral, hozzáadjuk az olajat és a tejet, majd összeforgatjuk a sütőporos, kakaós liszttel. A sűrű masszát egyenletesen a tepsibe simítjuk.
  4. A tölteléket óvatosan a tésztára halmozzuk és kb 35 percig sütjük ~ akkor jó, ha már nem remeg a túrós réteg. 
  5. Közben a tojásfehérjét elkezdjük habosítani, amikor már félig felverődött, hozzácsurgatjuk a citromlét és kanalanként hozzáadagoljuk a porcukrot, majd végül a keményítőt.
  6. A tojáshabot egy spatula segítségével rákenjük a túróra és visszatesszük a sütőbe. A hőmérsékletet visszavesszük 150 °C - ra és addig sütjük / szárítjuk amíg a hab barnulni nem kezd. 
  7. A süteményt a tepsiben hagyjuk kihűlni, ezután tetszés szerint felszeleteljük.

2015. május 23., szombat

~ KARDAMOMOS CSOKOLÁDÉKRÉMES LINZER ~




»HOZZÁVALÓK«
Tészta : - 28 dkg liszt, 2 dkg őrölt mandula, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor, csipet só, 1 tojássárgája
- 1 tojásfehérje - a kenéshez
- vagdalt pirított dió - a szóráshoz
Krém : - 2 tojás, 8 dkg cukor, 2 ek kakaópor, 5 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj, 2 kardamom magjai 

  1. A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összegyúrjuk és folpacka csomagolva, hűtőbe tesszük legalább 1 órára.
  2. Lisztes felületen fél cm - es vastagságúra kinyújtjuk, majd linzerkiszúróval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, a lyukas linzereket lekenjük tojásfehérjével és megszórjuk dióval.
  3. Előmelegített 200 °C - os sütőben kb 8 - 10 perc alatt megsütjük.
  4. A krémhez, a tojást simára keverjük a cukorral és a kakaóval, majd gőz felett sűrűre főzzük, belekavarjuk a csokoládét és kihűtjük. Ezután  habosra keverjük a vajjal és hozzákeverjük a mozsárban összetört kardamom magokat.
  5. A krémmel összeragasztjuk a linzereket.

2015. május 22., péntek

~ BBQ HÚSGOMBÓC ~



Egy ötlet ebédre vagy vacsorára. Gyorsan elkészül, nincs benne semmi különös, csak az a pici füstölt íz ad egy kis extrém ízvilágot a húsgombócnak, na és a grillserpenyőben sütve még egy kis füst is átjárja. A BBQ szósszal összeforgatva pedig szaftos és finom.

»HOZZÁVALÓK«
- 50 dkg darált sertés vagy marhahús
- 1 fej vöröshagyma
- 1 fej fokhagyma
- 1 tojás
- 1 csokor petrezselyem
- só, bors
- 1 ek füstölt pirospaprika ( innen beszerezhető ) - ennek hiányában 1 füstölt leves kocka 
- zsemlemorzsa - szükség szerint
- BBQ szósz

  1. A húst keverőtálba tesszük, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a felaprított petrezselymet, ízesítjük - füstölt pirospaprika hiányában, morzsoljunk a keverékhez egy füstölt kockát - keverjük össze a tojással és szórjunk hozzá annyi morzsát, hogy jól formálható masszát kapjunk.
  2. A keveréket kb félórára hűtőbe tesszük.
  3. A masszából diónyi gombócokat formálunk és grill serpenyőben pirosra sütjük, majd átforgatjuk a szósszal.
  4. Krumplipürével és grillezett paradicsommal kínáljuk.




2015. május 21., csütörtök

~ KAKAÓS , CITROMKRÉMES CROSTATA - EPERREL ~



 Az biztos, hogy a magyar szabadföldi epernek nincs párja, zamatos, édes és gyönyörű piros. Vettem is ma a helyi piacon, 3 kilót és már jóval 1000 ft alatt árulják. Főztem belőle lekvárt és a szebbeket ehhez a pitéhez használtam fel. Nem mutatok nagy újdonságot ezzel a recepttel, hiszen nagyon egyszerű és gyorsan elkészíthető, a tészta kakaós, a krém citromos és mindez, az édes eperrel remekül kiegészíti egymást.

»HOZZÁVALÓK«
Tészta :
- 25 dkg liszt, 3 dkg darált mandula, 2 ek kakaópor, 10 dkg porcukor, 15 dkg vaj, 1 tojássárgája, csipet só, szükség esetén kevés tejföl
Krém :
- 0, 5 dl tej, 8 dkg cukor, 3 tojássárgája, 1 citrom reszelt héja, 7 dkg liszt
Tejére : kb 50 dkg eper

  1. Tésztához, összevegyítjük a száraz hozzávalókat, elmorzsoljuk benne a vajat, majd hozzáadjuk a tojássárgáját és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük 30 percre.
  2. A tésztával kibéleljük a piteformát ( 26 cm ), az alját villával megszurkáljuk és sütőpapírt helyezünk bele, amibe száraz babot, vagy lencsét szórunk. Előmelegített, 180 °C os sütőben kb 30 - 35 perc alatt készre sütjük.
  3. Amíg sül a tészta, elkészítjük a krémet : a tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, majd simára keverjük a tejjel és a liszttel. Belereszeljük a citrom héját és kis lángon, állandó keverés mellett besűrítjük.
  4. Ha megsült a tészta, langyosra hűtjük, belekanalazzuk a krémet, majd a tetejét kirakjuk felszeletelt eperrel.

2015. május 20., szerda

~ KELKÁPOSZTÁS PARADICSOMOS CSIRKERAGU , GERSLIVEL ~




Íme, ismét egy kb 30 perc alatt elkészíthető kiváló főétel, egészséges körettel. A kelkáposzta és a kömény jótékony hatással bír, míg az előbbi kiváló kálcium és magnézium forrás, az utóbbiban pedig szinte az összes vitaminunk megtalálható. A gersli ( hántolt árpa ) pedig olcsó és nagyon egészséges gabona. 

»HOZZÁVALÓK«
- 50 dkg csirkemell
- 1 fej vöröshagyma
- 1 - 2 gerezd fokhagyma
- 1 hámozott paradicsom konzerv 
- 1 tk  egész kömény
- só, bors, őrölt kömény 
- olívaolaj
- 1 közepes kelkáposzta
- 25 dkg gersli

  1. A gerslit alaposan átmossuk, megfuttatjuk  kevés olajon, majd felöntjük 3 x - os mennyiségű vízzel, megsózzuk és fedő alatt kis lángon, kb 30  - 40 perc alatt puhára főzzük. 
  2. A csirkemellet felcsíkozzuk, sózzuk, borsozzuk és felhevített olajon jól átpirítjuk, majd félretesszük.
  3. Egy nagyobb serpenyőben megpirítjuk a köménymagot, hozzáöntünk kevés olajat, rádobjuk a felkockázott hagymát, a zúzott fokhagymát és üvegesre pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a húst, ráöntjük a paradicsomot ( ha egészet vettünk, aprítógéppel aprítsuk fel ) és hozzáadjuk a felcsíkozott kelkáposztát. Ízesítjük őrölt köménnyel, sóval, borssal és kb 10 percig főzzük. Ha szükséges kevés vízzel hígíthatjuk.
  4. Ha a gersli megpuhult, megszórjuk aprított petrezselyemmel és a ragu mellé adjuk.

2015. május 19., kedd

~ MORZSÁS EPERTORTA MARCIPÁNNAL ~




 Hát ez a süti elbírt volna még több epret is, de csak fél kg - ot vettem és gondoltam elég lesz hozzá, szinte lekvár állagú lett a sütés után. A tészta pedig a marcipántól  finom és szaftos. Díszítésként pedig, pirított mandulát szórtam a tetejére. 
Egyszerű és fantasztikus recept.

»HOZZÁVALÓK«
Tészta : 
- 22 dkg liszt, 8 dkg porcukor, 12 dkg vaj, 10 dkg nyers marcipán, 1 tojás, 1 tk sütőpor, csipet só
Töltelék :  - 50 dkg eper, 1 ek kekszmorzsa
Morzsa : - 10 dkg liszt, 5 dkg porcukor, 8 dkg hideg vaj
Továbbá : - 2 ek pirított, vagdalt mandula - elhagyható

  1. A lisztet, porcukrot, sütőport és a sót összevegyítjük, hozzáreszeljük a marcipánt, majd a vajjal összemorzsoljuk. A tojást hozzáadva gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A tésztát folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük legalább 1 órára.
  2. A sütőt bemelegítjük 180 °C - ra, egy 22 cm - es kapcsos tortaformának az alját és az oldalát sütőpapírral kibéleljük.. A tésztát a forma méretére nyújtjuk és belesimítjuk az aljára. Villával megszurkáljuk és 20 percig elősütjük.
  3. Amíg sül a tészta elkészítjük a morzsát, ehhez összeszitáljuk a lisztet a cukorral és az ujjbegyünkkel összemorzsoljuk a vajjal.
  4. Az elősült tésztát megszórjuk kekszmorzsával, kirakjuk felszeletelt eperrel és egyenletesen rászórjuk a morzsalékos tésztát. 
  5. Visszatesszük a sütőbe és kb 35 - 40 percig sütjük.



2015. május 18., hétfő

~ SPENÓTOS RICOTTÁS PALACSINTA, PARADICSOMSZÓSSZAL ~




 Igaz a friss spenót ideje már lejárt, de a mélyhűtött leveles paraj is ugyanolyan ízhatásokkal bír és ma valami könnyed és spenótosra vágytam. Készítettem már hasonlót, ( töltött cannelloni ) de akkor besamellel . Ez is tipikus olasz étel, a palacsintát az eredeti recept lasagne tésztával írja. A fűszernövények pedig a kertemben, már nagyon szépen kibokrosodtak,  úgyhogy lehet belőlük bőven  használni. 

»HOZZÁVALÓK«
Palacsinta :
- 2 tojás, 2 , 5 dl tej, 1 tk só, 1 ek olaj, 3 dkg olvasztott vaj, kb 15 dkg liszt
Töltelék :
- 30 dkg ricotta
- kb 25 dkg mélyhűtött leveles spenót
- 2 gerezd fokhagyma
- olívaolaj
- só, bors, szerecsendió
Paradicsomszósz :
- 1 fej vöröshagyma
- 1 hámozott paradicsom konzerv
- 1 ek paradicsompüré
- 2 tk balzsamecet
- só, bors, cukor - ízlés szerint
- 1 - 1 ág friss oregáno, kakukkfű


  1. A palacsintához keverjük csomómentesre a hozzávalókat, ha sűrű vagy híg lenne, adagoljunk még hozzá tejet, vagy kevés lisztet. Hűtőbe tesszük amíg elkészítjük a tölteléket és a szószt.
  2. Egy serpenyőben felhevítjük az  olívaolajat, rádobjuk a spenótkockákat, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és addig  pároljuk, amíg elpárolog a leve. .Miután kihűlt összekeverjük a ricottával és ízlés szerint fűszerezzük.
  3. A szószhoz, a hagymát apróra vágjuk és kevés olajon megdinszteljük, hozzáadjuk a paradicsomot - amit előzőleg aprítógépben összedaraboltunk - és a pürét. Sózzuk, borsozzuk, majd sűrűre összefőzzük. Ízesítjük balzsamecettel és cukorral, végül beleszórjuk a fűszer növényeket.
  4. A palacsintákat kisütjük, ( kb 10 db )  megtöltjük a spenótos - ricottával és egy sütőtálba helyezzük. 200 °C - os sütőben kb 15 perc alatt átsütjük. 
  5. Paradicsomszósszal meglocsolva fogyasztjuk.







2015. május 17., vasárnap

~ MUFFINFORMÁBAN SÜLT, EPERLEKVÁROS LEVELES BATYU ~




 Még tegnap, késő délután összeállítottam a tésztát, a hűtőben való pihentetés is nagyon jót tett neki. Ma reggel pedig egy gyors hajtogatás és sütés. Olyan finom illatok terjengtek a konyhában, mint egy sütödében. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem vajat használnak az ilyen fajta tésztához, hanem margarint. Vajjal elkészítve az igazi, a házi eperlekvár pedig csak fokozza az ízhatást, persze használhatunk más ízesítésűt is és ki is hagyhatjuk a batyukból.

»HOZZÁVALÓK«
- 55 dkg átszitált liszt
- 1 cs szárított élesztő
- 2 ek cukor
- 1 tk só
- 0 , 5 dl olaj
- 3 dl langyos víz
- 20 dkg szobahőmérsékletű vaj
- házi eperlekvár

  1. A robotgép üstjébe beleöntjük a langyos vizet, elkeverjük benne a cukrot és az  élesztőt, majd 5 percig futtatjuk. Ezután hozzáöntjük az olajat a lisztet és a sót, majd addig dagasztjuk amíg összeáll a tészta. 
  2. Egy nagyobb edényt kiolajozunk, beletesszük a tésztát, majd a felületét is enyhén átkenjük olajjal. Letakarjuk és a duplájára kelesztjük. 
  3. Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán átgyúrjuk, és kb 25 x 45 cm - es nagyságúra kinyújtjuk. A tészta felső kétharmadára rákenjük a vajat, az alsó harmadát ráhajtjuk a vajas rész felére a felső résszel pedig befedjük a tésztát. Ezután a tésztát ismét kinyújtjuk ( 25 x 45  ) és feltekerjük. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük egy éjszakára.
  4. Másnap a tésztát ismét kinyújtjuk ( 25 x 45 ) és hajtogatjuk : először szimplán, azaz a tésztát képzeletben függőlegesen 3 részre osztjuk az egyik oldalt behajtjuk a képzeletbeli vonalig, majd ráhajtjuk a másikat. Elfordítjuk 90 ° - al, ismét kinyújtjuk, majd a tészta mindkét oldalát középre hajtjuk, majd még egyszer összehajtjuk mint egy könyvet. 
  5. Ezután a tésztát ismét kinyújtjuk, de már 30 x 40 cm - es nagyságra és felvágjuk 10 x 10 cm - es négyzetekre. Mindegyik közepébe 1 - 1 tk lekvárt teszünk, a sarkokat középre hajtjuk és belehelyezzük a batyukat a muffinsütő mélyedéseibe.
  6. Előmelegített, 200 °C - os sütőben szép pirosra sütjük. ~ A hajtogatáshoz itt egy kis segítség : 




        

2015. május 16., szombat

~ EPRES HABTEKERCS ~





 Egy habkönnyű desszert, eperrel és vaníliás, narancsos krémmel. Az eredeti receptben túl soknak találtam a cukor mennyiségét, így egy kicsit csökkentettem, a tojásból is négy darabot ír, de nekem nagyon kicsik voltak most itthon, így eggyel többet használtam. 
Ötlet  : innen

»HOZZÁVALÓK«
Töltelék : - 5 tojássárgája, 1 nagyobb narancs leve és héja, 8 dkg cukor, 1 vaníliarúd kikapart magja, 1 ek étk. keményítő, 20 - 25 dkg eper
Tojáshab : - 5 tojásfehérje, 20 dkg porcukor, csipetnyi só, 1 ek étk. keményítő

  1. A krémhez habosra keverjük a sárgákat a cukorral, hozzáadjuk a narancs levét, a reszelt héját, a vanília magokat és simára keverjük a keményítővel. Kis lángon, állandó kavargatás mellett besűrítjük, de vigyázzunk, nehogy rántotta legyen ! -  kezdőknek a vízgőz feletti besűrítést javaslom. Majd kihűtjük.
  2. A sütőt előmelegítjük 160 °C - ra, egy gáztepsit kibélelünk sütőpapírral, úgy hogy a sarkokat odaragasztjuk egy kevés vajjal  - így nem fog csúszkálni a papír, ha kenjük rajta a habot - és olajjal vékonyan bekenjük.
  3. A fehérjét, elkezdjük egy csipetnyi sóval habbá verni, majd fokozatosan hozzáadagoljuk  a porcukrot, végül a keményítőt is hozzákeverjük. A habot a tepsibe simítjuk és 10 percig sütjük, majd vissza vesszük a hőfokot 120 °C ra és így sütjük, még további 10 percig.
  4. Amikor megsült a hab, a széleit meglazítjuk egy késsel, ráborítunk egy sütőpapírt és határozott mozdulattal kifordítjuk a tepsiből. Lehúzzuk a sütőpapírt és kihűtjük.
  5. A krémet óvatosan elkenjük a habon, megszórjuk felkockázott eperrel és feltekerjük.
  6. Hűtőbe tesszük legalább 1 - 2 órára.

2015. május 15., péntek

~ BARBÁR CSIRKE ~





 A barbár elnevezés ugyan a sörre utal, de tényleg barbárra sikerült ez a csirke. Mint tudjuk minden sörnek megvan a maga íze, színe és illata - nos ez a sör mézzel ízesített, enyhén karamelles ízvilágú, némi narancshéjas fanyarsággal, mély narancssárgás, borostyán színnel. Az igaz, hogy az árát is borsosan mérik, de nagyon finom. A szószban visszaköszön a sör zamata, a narancs és a fűszerek kellemes aromája. 

»HOZZÁVALÓK«
- személyenként 1 - 2 db felső csirkecomb
- 2 ek vaj
- 1 ek olaj
- 3 - 4 gerezd fokhagyma
- só, bors
Szósz : 
- 2 , 5 dl mézzel ízesített, Barbár belga sör
- 1 narancs reszelt héja
- 1 apróra reszelt vöröshagyma
- 1 tk friss gyömbér - reszelve
- 1 tk örölt kömény
- 1 tk örölt koriander
- 1 tk csípős darált paprika
- 2 dl tejszín
- 1 ek étk. keményítő
- petrezselyem

  1. A combok mindkét oldalát sóval alaposan bedörzsöljük és megszórjuk borssal. Egy nagyobb serpenyőben, a felhevített vajas olajon átpirítjuk a fokhagymát, majd kivesszük és félretesszük.
  2. A combokat ezután a serpenyőbe helyezzük és mindkét oldalukat alaposan átpirítjuk ~ kb 30 perc. 
  3. A sört összekeverjük a narancshéjjal, a hagymával és a fűszerekkel, majd a pirított combokra öntjük, visszadobjuk a fokhagymagerezdeket és így főzzük, még kb 15 percig.
  4. Simára keverjük a tejszínt a keményítővel, hozzáöntjük a csirkéhez és összeforraljuk. Szükség esetén sózzuk, borsozzuk, végül megszórjuk aprított petrezselyemmel.
  5. Főtt tésztával kínáljuk.


2015. május 14., csütörtök

~ MEGGYES , CUKKINIS MÁKOS LEPÉNY ~





 Sokan biztosan furcsálják  a zöldséggel készült süteményeket, van aki meg nem enné. Pedig nagyon finomak és szaftosak. A répa, cukkini, cékla, bab, burgonya vagy a tök nagyon is alkalmas arra, hogy dúsítsuk velük a süteményeinket. 

»HOZZÁVALÓK«
- 3 tojás
- 18 dkg cukor
- 1 tk vanílakivonat
- 15 dkg liszt
- 18 dkg darált mák
- 1 tk sütőpor
- 1 citrom reszelt héja
- 0, 5 dl olaj
- 1 ek tejföl
- 50 dkg zsenge cukkini
- 20 - 25 dkg fagyos meggy + 1 ek étk keményítő 

  1. A cukkinit lereszeljük ( nem kell meghámozni ) és enyhén besózzuk. A sütőt előmelegítjük 180 °C - ra. Egy közepes méretű ( 20 x 30 cm ) tepsit alaposan kivajazunk, kilisztezünk.
  2. Habosra keverjük a tojást a cukorral, hozzákeverjük a vaníliakivonatot, olajat, a tejfölt a citrom reszelt héját és a sütőporral vegyített lisztes mákot, majd a masszát összeforgatjuk a levétől kinyomkodott cukkinivel.
  3.  Tepsibe simítjuk, megszórjuk a tetejét a keményítővel összeforgatott meggyel és kb 30 - 35 perc alatt készre sütjük.



2015. május 13., szerda

~ KÍNAI CSÍPŐS - MÉZES CSIRKE ~



 Mindössze félóra alatt elkészül, amíg sül a hús, a szósszal ill. a  rizzsel is megvagyunk - finom és  ízletes ebédet vagy vacsorát adhatunk az asztalra rövid időn belül. A szósz édességét és savanyúságát saját szájízünk szerint alakíthatjuk. Nekem, a receptben leírtak mennyisége pont megfelelő. 

»HOZZÁVALÓK«
Szósz :
- 1 ek szezámolaj, 1 tk friss gyömbér, 2 - 3 gerezd fokhagyma, 1 tk csípős paprikakrém, 2 ek méz, 2 ek szójaszósz, 4 ek barnacukor, 2 dl húsalaplé ( vagy 1 húsleveskocka ), 1 púpozott ek étk. keményítő, 1 tk ecet 
Továbbá :
- 50 dkg csirkemell
- só
- panírmorzsa
- kevés olaj
- 2 ek pirított szezámmag

  1. A húst felkockázzuk, sózzuk és átforgatjuk a morzsában. Egy tepsibe sütőpapírt fektetünk meglocsoljuk kevés olajjal és belehelyezzük a morzsás csirkehúst. 180 °C - os sütőben aranybarnára sütjük ( kb 30 - 35 perc ) .
  2. Egy serpenyőbe szezámolajat öntünk, hozzáadjuk a lereszelt gyömbért, a zúzott fokhagymát, kicsit átpirítjuk, majd hozzáadjuk a mézet, amit egy kicsit karamellizálunk. Ezután felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a cukrot, a szójaszószt és a paprikakrémet, majd alaposan összeforraljuk.
  3. A keményítőt kevés vízzel simára keverjük és besűrítjük a szószt. Végül ecettel ízesítjük.
  4. A megsült húskockákat átforgatjuk a szósszal és a szezámmaggal.
  5. Párolt rizzsel kínáljuk.

2015. május 12., kedd

~ PARMEZÁNOS MORZSA ALATT SÜLT SPÁRGA ~




 Egy olasz gasztro újságból ( Cucina Moderna ) való a recept. Mindig összeszedek párat ha olaszo. - ban járok. A spárga mellé grillezett halat vagy szárnyast kínálhatunk, de önmagában is megállja a helyét. Egyszerűen elkészíthető, kellemes citrusos ízvilág jellemzi.

»HOZZÁVALÓK«
- egy nagy csokor spárga
- 3 szelet száraz ciabatta
- 8 dkg parmezán
- só, citrombors
- 3 - 4 ek olívaolaj
- 1 citrom leve

  1. A kenyérnek vágjuk le a héját és aprítógépben aprítsuk morzsás állagúra. Keverjük hozzá a reszelt parmezánt és 1 kk sót.
  2. A spárgát mossuk meg, vágjuk le a fás részeket és tegyük egy sütőtálba, facsarjuk rá a citrom levét, sózzuk, borsozzuk. 
  3. Halmozzuk rá a morzsás keveréket és locsoljuk meg az egészet olívaolajjal.
  4. Előmelegített, 200 °C - os sütőben süssük kb 25 percig.


2015. május 5., kedd

~ MÁKOS MUFFINBATYU ~





 Egy nagyon egyszerű apró sütit hozok, tölthetjük a batyukat dióval, túróval, gesztenyével is, de most csak mákosat készítettem. A tésztával nagyon jól lehet dolgozni, tojás sem kell hozzá, a végeredmény pedig egy nagyon omlós tészta.
 
»HOZZÁVALÓK« - 24 db - hoz
Tészta :
- 30 dkg liszt
- 25 dkg vaj + 2 ek 
- 1 kk só
- 50 ml víz
- 2 tk ecet
Töltelék :
- 20 dkg darált mák
- 6 - 8 dkg porcukor
- 1 cs vaníliás cukor
- 1 citrom reszelt héja
- kb 1 dl tej
- 2 - 3 ek lekvár

  1. A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a sót, a vízben elkevert ecetet és az egészet gyors mozdulatokkal összegyúrjuk.
  2. A tésztát 1 cm - es vastagságú téglalap alakúra kinyújtjuk, megkenjük a puha vajjal, majd felcsavarjuk  mint a bejglit. A rudat kétfelé vesszük és folpackkal letakarva hűtőbe tesszük 2 - 3 órára. ( de legjobb egy éjszakán át pihentetni )
  3. A töltelékhez összevegyítjük a mákot a cukrokkal, a citromhéjjal és leforrázzuk a tejjel. Hozzákeverjük a lekvárt és kihűtjük.
  4. A tésztarudat vékonyra, kb 3 mm - es vastagságúra kinyújtjuk, 8 - 9 cm - es négyzeteket szabunk belőle, mindegyik közepébe rakunk a mákos töltelékből és összecsípjük a szemközti sarkokat.
  5. A batyukat szilikonos muffinformákba rakjuk és előmelegített, 200 °C - os sütőben kb 15 perc alatt készre sütjük.
  6. Még forrón meghintjük vaníliás porcukorral.